{"id":{"repo_id":"debrecen","oai_identifier":"oai:dea.lib.unideb.hu:2437/278765"},"canonical_url":"https://search.dev.ndltd.org/etd/debrecen/oai:dea.lib.unideb.hu:2437/278765","repository":{"repo_id":"debrecen","name":"University of Debrecen","base_url":"https://dea.lib.unideb.hu/server/oai/request"},"display":{"title":"Az Európai Unió Szociálpolitikájának bemutatása, különös tekintettel a 2010-es évek változásaira","abstract":"Témaválasztásom oka kissé rendhagyó lehet, hiszen munkajogi tanulmányaim során, számomra a legnehezebben elsajátítható rész éppen a Szociális jog, annak felépítése, szervezetrendszere, s politikai identitása volt. Viszont pont ez adta meg a kezdő löketet ahhoz, hogy egy kicsit jobban beleássam magam a témába, és apránként ugyan, de megértsem a Szociális jog valamint a Szociálpolitika kialakulásának lépcsőfokait, a különböző reformfolyamatokat, s megtanuljak úszni a szociális ellátórendszerek tengerében is. Meglátásom szerint a téma aktualitása hosszas magyarázatot nem igényel, ugyanis az ősközösségek kialakulása óta fontos kérdés a beteg emberek ellátása, az egészségesek foglalkoztatása, valamint az idősek gondozása. Ez az idők során rengeteget változott és megannyi reformelképzelés csiszolgatta a szociális rendszerek valamennyi részterületét. Dolgozatom hipotézise éppen ezek ismertetésén alapul a könnyebb átláthatóság érdekében. A feldolgozás módszertana meglehetősen „fapados”, hisz a fogalmi meghatározások után sorra vettem a Szociálpolitika kialakulásának és formálódásának állomásait, végül pedig felvázoltam ennek jelenlegi helyzetét. Véleményem szerint azonban ez a lineáris vonalvezetés járul hozzá ahhoz, hogy érthetőbb és emészthetőbb legyen a téma. A Szociális jog és a Szociálpolitika tehát egyáltalán nem új keletű, hiszen az emberi közösségekben már korán feléledt az a vágy, hogy a hátrányba kerülteket, elesetteket, s a szegényeket támogassák és biztosítsák azt, amit maguktól nem képesek elérni. A Szociális jog kialakulása és jogrendszerré való transzformálódása hosszú folyamat volt, ugyanis az ősközösségekben még csak a késztetés volt meg, s ezekben a civilizációkban azt figyelhetjük meg, hogy inkább kivonul a közösségből az, aki annak terhére van valamilyen szociális hátrányosság okán. A társadalommá szerveződés a különböző hitelvek megjelenése azonban már azt mutatja, hogy a társadalmi közösségeknek igényük van a szociális rendszerek létrehozására. Kiemelendőnek tekinthető például az Ószövetségben megjelenő szegényekről való gondoskodás (alamizsna), de állami szinten nem jelenik meg ez a fajta szociális segítségnyújtás. Legelőször majd csak az Ókori Rómában lesz jellemző, hogy a szabad római polgárok számára ingyen gabonát osztanak, amellyel Róma igyekszik egyfajta létminimumot biztosítani. A keresztény filozófia egyértelműsíti azt, hogy a megerősödő katolikus egyháznak, vannak olyan feladatai, amelyek kifejezetten a szociális ellátáshoz kapcsolódnak, például kolostorok feladata lesz az árvaellátás, valamint a koldulás elkerülése okán egyfajta ellátás biztosítása. A történelem ezen időszakaiban bizonyos (igen széles tömegeket képező) társadalmi csoportok más személyek alárendeltségében éltek, és jogképességüket vagy egyáltalán nem (lásd rabszolgák), vagy csak részben (lásd jobbágyok) ismerték el. Ez a személyes alárendeltség azonban az alárendelt személy számára bizonyos jogokat, a fölérendelt egyén számára pedig meghatározott kötelezettségeket keletkeztetett. A fölérendelt helyzetű személy esetében az egyik – témánk szempontjából fontos – kötelezettség a gondoskodási kötelezettség volt, azaz a fölérendelt személy köteles volt gondoskodni a neki alárendeltről. Azt mondhatjuk, hogy személyes függőségen alapuló tradicionális társadalmi hálózatok jöttek létre. Mindezekből következik, hogy az alá-fölérendeltségen alapuló társadalmi kapcsolatokban kialakult gondoskodási kötelességből fakadóan, valamint az egyházak ezt kiegészítő tevékenységének következtében a történelem ezen időszakaiban nem volt szükség államilag szervezett szociálpolitikára. Ezt a rendszert rombolták le az ipari és polgári forradalmak, amelyek eredményeképpen szükségessé vált az állam beavatkozása és megjelent az állami szociálpolitika és a szociális igazgatás. A polgári forradalmak gyakorlatilag a jogegyenlőség általánossá tételével számolták fel az alá-fölérendeltségen alapuló gondoskodási rendszereket. A forradalmak vívmányainak köszönhetően a korábban alárendelt helyzetben lévő személyek szabadsága, jogképessége teljessé vált, de ezzel egyidejűleg megszűnt a fölérendelt személy gondoskodási kötelessége is. A polgári forradalmak mellett a tőkés gazdaság kialakulása elősegítette az ipari forradalmat is, amelynek eredményeképpen átalakult a tradicionális gazdasági szerkezet és megszületett a gyáripar. Ez olyan új társadalmi körülményeket teremtett, amelyekre a közigazgatás nem volt felkészülve. Gondoljunk csak a városi népesség arányának ugrásszerű növekedésére, a faluközösségek hagyományos kereteinek megszűnésére, a bérmunkások tömeges megjelenésére, a gyökeres társadalmi átrétegződésre. Átalakult a munka világa is, elterjedt a 12-14 órás munkanap, a nők és gyermekek foglalkoztatása, mindezek gyakran elviselhetetlen munkafeltételek mellett. Ezek a munkakörülmények együtt jártak a betegségek, a korai halálozás, az egyre gyakoribb üzemi balesetek, a magas csecsemőhalálozás megjelenésével. Mindent összevetve, olyan demográfiai és társadalmi problémákat gerjesztettek a kettős forradalmak, amelyek vonatkozásában nélkülözhetetlenné vált az állami beavatkozás. A munkaviszonyokba történő állami beavatkozás kezdetben mind földrajzi értelemben (ld. Anglia), mind a szakmák tekintetében (lásd bányászat) elszórtan jelent meg. Az állami szociális gondoskodás kialakításának úttörője Anglia volt, ahol a 19. század első felében megszülettek az ún. Gyári törvények. A gyári törvények megalkotásának újdonsága, hogy ezekkel az állam a korábban tisztán mellérendeltségen alapuló munkaszerződésekbe avatkozott bele, amikor a jogalkotó a teljes gyáriparra vonatkozóan korlátozta a munkaidőt, a nők és gyermekek alkalmazását. Anglia a szegényügyi igazgatás tekintetében is úttörőnek számít, és bár ez az igazgatási tevékenység elsősorban a munkára kényszerítést célozta (dologházak fenntartásával) és csak az „érdemes szegényeknek” nyújtott segélyt, átfogó szegényügyi közigazgatás a korszakban csak itt létezett. Angliában és nem sokkal később az európai földrész országaiban is megjelentek az egy-egy üzemet, vagy egy teljes szakmát átfogó segélyegyletek, munkáspénztárak, amelyek betegség, rokkantság, vagy a családfenntartó halála esetére, meghatározott időre nyújtottak támogatást. Ezek a szervezetek gyakorlatilag a később kialakuló kötelező társadalombiztosítás csíráit jelentették. A 19. század végére egyértelművé vált, hogy az addig létrejött ellátások elégtelenek a tömegessé váló szegénységből eredő gondok kezelésére, amely tényt alátámasztja a munkások politikai és szakszervezeti szerveződése, a szociáldemokrata pártok megjelenése is. A hátrányos, kiszorított helyzetben lévők szegregálódtak, fokozódott az elégedetlenség a társadalom széles rétegei körében, kialakult a deviancia, a társadalommal való szembefordulás. Az elégedetlenség egyre gyakrabban felszínre tört, bűncselekmények, rombolás formájában. A szociálpolitika történetének vizsgálatakor nem feledkezhetünk meg az egyházak szerepéről. A kapitalizmust megelőző időszakokban az egyházak figyelemre méltó segítséget nyújtottak a szegények, elesettek, gyámolítandók részére, amely kiegészítette a tradicionális társadalmi hálózatokban jellemző gondoskodást. A kettős forradalmakat követően az egyház szegénységgel kapcsolatban vallott álláspontjában is komoly változás következett be. A Rerum Novarum kezdetű pápai enciklika 1891-ben harcot hirdetett a liberalizmus és a szocializmus ellen egyaránt, és az állam felelősségét hangsúlyozta a munkások felemelésében. Mindezen társadalmi folyamatok következtében, valamint az időről időre fellépő túltermelési válságokra lehetséges választ jelentő redisztribúció sürgetésével a társadalmi szükségletek egy részének kielégítése kikerült a magángazdaság és a karitatív adakozás világából és megszervezéséről az állam kezdett gondoskodni, immár közösségi szükségletként. A liberalizmus Adam Smith-i „laissez faire, laissez passer” eszméjét fokozatosan felváltotta az állami beavatkozás szükségességének elfogadása, és e beavatkozás sajátos területeként létrejött az állami szociálpolitika. A 20. századi fejlődés, valamint a jóléti állam új funkcióinak megjelenése eredményeképpen bővült a közösségi szükségletek köre, és egyes területek igazgatása elkülönült egymástól. Így a szociálpolitika szűkebb felfogása értelmében az a társadalmi munkamegosztásban részt nem vevő, valamint a leginkább hátrányos helyzetűek állami támogatását jelenti","abstract_html":"Témaválasztásom oka kissé rendhagyó lehet, hiszen munkajogi tanulmányaim során, számomra a legnehezebben elsajátítható rész éppen a Szociális jog, annak felépítése, szervezetrendszere, s politikai identitása volt. Viszont pont ez adta meg a kezdő löketet ahhoz, hogy egy kicsit jobban beleássam magam a témába, és apránként ugyan, de megértsem a Szociális jog valamint a Szociálpolitika kialakulásának lépcsőfokait, a különböző reformfolyamatokat, s megtanuljak úszni a szociális ellátórendszerek tengerében is. Meglátásom szerint a téma aktualitása hosszas magyarázatot nem igényel, ugyanis az ősközösségek kialakulása óta fontos kérdés a beteg emberek ellátása, az egészségesek foglalkoztatása, valamint az idősek gondozása. Ez az idők során rengeteget változott és megannyi reformelképzelés csiszolgatta a szociális rendszerek valamennyi részterületét. Dolgozatom hipotézise éppen ezek ismertetésén alapul a könnyebb átláthatóság érdekében. A feldolgozás módszertana meglehetősen „fapados”, hisz a fogalmi meghatározások után sorra vettem a Szociálpolitika kialakulásának és formálódásának állomásait, végül pedig felvázoltam ennek jelenlegi helyzetét. Véleményem szerint azonban ez a lineáris vonalvezetés járul hozzá ahhoz, hogy érthetőbb és emészthetőbb legyen a téma. A Szociális jog és a Szociálpolitika tehát egyáltalán nem új keletű, hiszen az emberi közösségekben már korán feléledt az a vágy, hogy a hátrányba kerülteket, elesetteket, s a szegényeket támogassák és biztosítsák azt, amit maguktól nem képesek elérni. A Szociális jog kialakulása és jogrendszerré való transzformálódása hosszú folyamat volt, ugyanis az ősközösségekben még csak a késztetés volt meg, s ezekben a civilizációkban azt figyelhetjük meg, hogy inkább kivonul a közösségből az, aki annak terhére van valamilyen szociális hátrányosság okán. A társadalommá szerveződés a különböző hitelvek megjelenése azonban már azt mutatja, hogy a társadalmi közösségeknek igényük van a szociális rendszerek létrehozására. Kiemelendőnek tekinthető például az Ószövetségben megjelenő szegényekről való gondoskodás (alamizsna), de állami szinten nem jelenik meg ez a fajta szociális segítségnyújtás. Legelőször majd csak az Ókori Rómában lesz jellemző, hogy a szabad római polgárok számára ingyen gabonát osztanak, amellyel Róma igyekszik egyfajta létminimumot biztosítani. A keresztény filozófia egyértelműsíti azt, hogy a megerősödő katolikus egyháznak, vannak olyan feladatai, amelyek kifejezetten a szociális ellátáshoz kapcsolódnak, például kolostorok feladata lesz az árvaellátás, valamint a koldulás elkerülése okán egyfajta ellátás biztosítása. A történelem ezen időszakaiban bizonyos (igen széles tömegeket képező) társadalmi csoportok más személyek alárendeltségében éltek, és jogképességüket vagy egyáltalán nem (lásd rabszolgák), vagy csak részben (lásd jobbágyok) ismerték el. Ez a személyes alárendeltség azonban az alárendelt személy számára bizonyos jogokat, a fölérendelt egyén számára pedig meghatározott kötelezettségeket keletkeztetett. A fölérendelt helyzetű személy esetében az egyik – témánk szempontjából fontos – kötelezettség a gondoskodási kötelezettség volt, azaz a fölérendelt személy köteles volt gondoskodni a neki alárendeltről. Azt mondhatjuk, hogy személyes függőségen alapuló tradicionális társadalmi hálózatok jöttek létre. Mindezekből következik, hogy az alá-fölérendeltségen alapuló társadalmi kapcsolatokban kialakult gondoskodási kötelességből fakadóan, valamint az egyházak ezt kiegészítő tevékenységének következtében a történelem ezen időszakaiban nem volt szükség államilag szervezett szociálpolitikára. Ezt a rendszert rombolták le az ipari és polgári forradalmak, amelyek eredményeképpen szükségessé vált az állam beavatkozása és megjelent az állami szociálpolitika és a szociális igazgatás. A polgári forradalmak gyakorlatilag a jogegyenlőség általánossá tételével számolták fel az alá-fölérendeltségen alapuló gondoskodási rendszereket. A forradalmak vívmányainak köszönhetően a korábban alárendelt helyzetben lévő személyek szabadsága, jogképessége teljessé vált, de ezzel egyidejűleg megszűnt a fölérendelt személy gondoskodási kötelessége is. A polgári forradalmak mellett a tőkés gazdaság kialakulása elősegítette az ipari forradalmat is, amelynek eredményeképpen átalakult a tradicionális gazdasági szerkezet és megszületett a gyáripar. Ez olyan új társadalmi körülményeket teremtett, amelyekre a közigazgatás nem volt felkészülve. Gondoljunk csak a városi népesség arányának ugrásszerű növekedésére, a faluközösségek hagyományos kereteinek megszűnésére, a bérmunkások tömeges megjelenésére, a gyökeres társadalmi átrétegződésre. Átalakult a munka világa is, elterjedt a 12-14 órás munkanap, a nők és gyermekek foglalkoztatása, mindezek gyakran elviselhetetlen munkafeltételek mellett. Ezek a munkakörülmények együtt jártak a betegségek, a korai halálozás, az egyre gyakoribb üzemi balesetek, a magas csecsemőhalálozás megjelenésével. Mindent összevetve, olyan demográfiai és társadalmi problémákat gerjesztettek a kettős forradalmak, amelyek vonatkozásában nélkülözhetetlenné vált az állami beavatkozás. A munkaviszonyokba történő állami beavatkozás kezdetben mind földrajzi értelemben (ld. Anglia), mind a szakmák tekintetében (lásd bányászat) elszórtan jelent meg. Az állami szociális gondoskodás kialakításának úttörője Anglia volt, ahol a 19. század első felében megszülettek az ún. Gyári törvények. A gyári törvények megalkotásának újdonsága, hogy ezekkel az állam a korábban tisztán mellérendeltségen alapuló munkaszerződésekbe avatkozott bele, amikor a jogalkotó a teljes gyáriparra vonatkozóan korlátozta a munkaidőt, a nők és gyermekek alkalmazását. Anglia a szegényügyi igazgatás tekintetében is úttörőnek számít, és bár ez az igazgatási tevékenység elsősorban a munkára kényszerítést célozta (dologházak fenntartásával) és csak az „érdemes szegényeknek” nyújtott segélyt, átfogó szegényügyi közigazgatás a korszakban csak itt létezett. Angliában és nem sokkal később az európai földrész országaiban is megjelentek az egy-egy üzemet, vagy egy teljes szakmát átfogó segélyegyletek, munkáspénztárak, amelyek betegség, rokkantság, vagy a családfenntartó halála esetére, meghatározott időre nyújtottak támogatást. Ezek a szervezetek gyakorlatilag a később kialakuló kötelező társadalombiztosítás csíráit jelentették. A 19. század végére egyértelművé vált, hogy az addig létrejött ellátások elégtelenek a tömegessé váló szegénységből eredő gondok kezelésére, amely tényt alátámasztja a munkások politikai és szakszervezeti szerveződése, a szociáldemokrata pártok megjelenése is. A hátrányos, kiszorított helyzetben lévők szegregálódtak, fokozódott az elégedetlenség a társadalom széles rétegei körében, kialakult a deviancia, a társadalommal való szembefordulás. Az elégedetlenség egyre gyakrabban felszínre tört, bűncselekmények, rombolás formájában. A szociálpolitika történetének vizsgálatakor nem feledkezhetünk meg az egyházak szerepéről. A kapitalizmust megelőző időszakokban az egyházak figyelemre méltó segítséget nyújtottak a szegények, elesettek, gyámolítandók részére, amely kiegészítette a tradicionális társadalmi hálózatokban jellemző gondoskodást. A kettős forradalmakat követően az egyház szegénységgel kapcsolatban vallott álláspontjában is komoly változás következett be. A Rerum Novarum kezdetű pápai enciklika 1891-ben harcot hirdetett a liberalizmus és a szocializmus ellen egyaránt, és az állam felelősségét hangsúlyozta a munkások felemelésében. Mindezen társadalmi folyamatok következtében, valamint az időről időre fellépő túltermelési válságokra lehetséges választ jelentő redisztribúció sürgetésével a társadalmi szükségletek egy részének kielégítése kikerült a magángazdaság és a karitatív adakozás világából és megszervezéséről az állam kezdett gondoskodni, immár közösségi szükségletként. A liberalizmus Adam Smith-i „laissez faire, laissez passer” eszméjét fokozatosan felváltotta az állami beavatkozás szükségességének elfogadása, és e beavatkozás sajátos területeként létrejött az állami szociálpolitika. A 20. századi fejlődés, valamint a jóléti állam új funkcióinak megjelenése eredményeképpen bővült a közösségi szükségletek köre, és egyes területek igazgatása elkülönült egymástól. Így a szociálpolitika szűkebb felfogása értelmében az a társadalmi munkamegosztásban részt nem vevő, valamint a leginkább hátrányos helyzetűek állami támogatását jelenti","abstract_has_math":false,"creators":["Vas, Sándor"],"institution":null,"degree_name":null,"degree_level":null,"degree_discipline":null,"degree_department":"DE--Állam- és Jogtudományi Kar","school":null,"contributors":[],"advisors":["Nádasné Rab, Henriett"],"committee_chairs":[],"committee_members":[],"year":null,"date_issued":"","date_published":null,"updated_at":"2026-07-27T19:13:41Z","subjects":["Európai unió","Szociálpolitika","Szociális Jogok Európai Pillére"],"languages":["hu"],"rights":[],"rights_urls":[],"identifier_entries":[]},"links":{"outbound_url":"http://hdl.handle.net/2437/278765","outbound_label":"Handle","outbound_source":"dc:identifier.uri"},"metadata_groups":[{"id":"people","label":"People","entries":[{"key":"dc:contributor.advisor","label":"Advisor","values":["Nádasné Rab, Henriett"]},{"key":"dc:contributor.department","label":"Department","values":["DE--Állam- és Jogtudományi Kar"]},{"key":"dc:creator","label":"Author","values":["Vas, Sándor"]}]},{"id":"academic_context","label":"Academic Context","entries":[{"key":"dc:date.accessioned","label":"Dc Date Accessioned","values":["2020-01-22T11:02:14Z"]},{"key":"dc:date.available","label":"Dc Date Available","values":["2020-01-22T11:02:14Z"]}]},{"id":"subjects_keywords","label":"Subjects and Keywords","entries":[{"key":"dc:subject","label":"Dc Subject","values":["Európai unió","Szociálpolitika","Szociális Jogok Európai Pillére"]}]},{"id":"language_rights","label":"Language and Rights","entries":[{"key":"dc:language.iso","label":"Language (ISO)","values":["hu"]}]},{"id":"identifiers","label":"Identifiers","entries":[{"key":"dc:identifier.uri","label":"Identifier URI","values":["http://hdl.handle.net/2437/278765"]}]},{"id":"additional","label":"Additional Metadata","entries":[{"key":"dc:description.abstract","label":"Abstract","values":["Témaválasztásom oka kissé rendhagyó lehet, hiszen munkajogi tanulmányaim során, számomra a legnehezebben elsajátítható rész éppen a Szociális jog, annak felépítése, szervezetrendszere, s politikai identitása volt. Viszont pont ez adta meg a kezdő löketet ahhoz, hogy egy kicsit jobban beleássam magam a témába, és apránként ugyan, de megértsem a Szociális jog valamint a Szociálpolitika kialakulásának lépcsőfokait, a különböző reformfolyamatokat, s megtanuljak úszni a szociális ellátórendszerek tengerében is. Meglátásom szerint a téma aktualitása hosszas magyarázatot nem igényel, ugyanis az ősközösségek kialakulása óta fontos kérdés a beteg emberek ellátása, az egészségesek foglalkoztatása, valamint az idősek gondozása. Ez az idők során rengeteget változott és megannyi reformelképzelés csiszolgatta a szociális rendszerek valamennyi részterületét. Dolgozatom hipotézise éppen ezek ismertetésén alapul a könnyebb átláthatóság érdekében. A feldolgozás módszertana meglehetősen „fapados”, hisz a fogalmi meghatározások után sorra vettem a Szociálpolitika kialakulásának és formálódásának állomásait, végül pedig felvázoltam ennek jelenlegi helyzetét. Véleményem szerint azonban ez a lineáris vonalvezetés járul hozzá ahhoz, hogy érthetőbb és emészthetőbb legyen a téma. A Szociális jog és a Szociálpolitika tehát egyáltalán nem új keletű, hiszen az emberi közösségekben már korán feléledt az a vágy, hogy a hátrányba kerülteket, elesetteket, s a szegényeket támogassák és biztosítsák azt, amit maguktól nem képesek elérni. A Szociális jog kialakulása és jogrendszerré való transzformálódása hosszú folyamat volt, ugyanis az ősközösségekben még csak a késztetés volt meg, s ezekben a civilizációkban azt figyelhetjük meg, hogy inkább kivonul a közösségből az, aki annak terhére van valamilyen szociális hátrányosság okán. A társadalommá szerveződés a különböző hitelvek megjelenése azonban már azt mutatja, hogy a társadalmi közösségeknek igényük van a szociális rendszerek létrehozására. Kiemelendőnek tekinthető például az Ószövetségben megjelenő szegényekről való gondoskodás (alamizsna), de állami szinten nem jelenik meg ez a fajta szociális segítségnyújtás. Legelőször majd csak az Ókori Rómában lesz jellemző, hogy a szabad római polgárok számára ingyen gabonát osztanak, amellyel Róma igyekszik egyfajta létminimumot biztosítani. A keresztény filozófia egyértelműsíti azt, hogy a megerősödő katolikus egyháznak, vannak olyan feladatai, amelyek kifejezetten a szociális ellátáshoz kapcsolódnak, például kolostorok feladata lesz az árvaellátás, valamint a koldulás elkerülése okán egyfajta ellátás biztosítása. A történelem ezen időszakaiban bizonyos (igen széles tömegeket képező) társadalmi csoportok más személyek alárendeltségében éltek, és jogképességüket vagy egyáltalán nem (lásd rabszolgák), vagy csak részben (lásd jobbágyok) ismerték el. Ez a személyes alárendeltség azonban az alárendelt személy számára bizonyos jogokat, a fölérendelt egyén számára pedig meghatározott kötelezettségeket keletkeztetett. A fölérendelt helyzetű személy esetében az egyik – témánk szempontjából fontos – kötelezettség a gondoskodási kötelezettség volt, azaz a fölérendelt személy köteles volt gondoskodni a neki alárendeltről. Azt mondhatjuk, hogy személyes függőségen alapuló tradicionális társadalmi hálózatok jöttek létre. Mindezekből következik, hogy az alá-fölérendeltségen alapuló társadalmi kapcsolatokban kialakult gondoskodási kötelességből fakadóan, valamint az egyházak ezt kiegészítő tevékenységének következtében a történelem ezen időszakaiban nem volt szükség államilag szervezett szociálpolitikára. Ezt a rendszert rombolták le az ipari és polgári forradalmak, amelyek eredményeképpen szükségessé vált az állam beavatkozása és megjelent az állami szociálpolitika és a szociális igazgatás. A polgári forradalmak gyakorlatilag a jogegyenlőség általánossá tételével számolták fel az alá-fölérendeltségen alapuló gondoskodási rendszereket. A forradalmak vívmányainak köszönhetően a korábban alárendelt helyzetben lévő személyek szabadsága, jogképessége teljessé vált, de ezzel egyidejűleg megszűnt a fölérendelt személy gondoskodási kötelessége is. A polgári forradalmak mellett a tőkés gazdaság kialakulása elősegítette az ipari forradalmat is, amelynek eredményeképpen átalakult a tradicionális gazdasági szerkezet és megszületett a gyáripar. Ez olyan új társadalmi körülményeket teremtett, amelyekre a közigazgatás nem volt felkészülve. Gondoljunk csak a városi népesség arányának ugrásszerű növekedésére, a faluközösségek hagyományos kereteinek megszűnésére, a bérmunkások tömeges megjelenésére, a gyökeres társadalmi átrétegződésre. Átalakult a munka világa is, elterjedt a 12-14 órás munkanap, a nők és gyermekek foglalkoztatása, mindezek gyakran elviselhetetlen munkafeltételek mellett. Ezek a munkakörülmények együtt jártak a betegségek, a korai halálozás, az egyre gyakoribb üzemi balesetek, a magas csecsemőhalálozás megjelenésével. Mindent összevetve, olyan demográfiai és társadalmi problémákat gerjesztettek a kettős forradalmak, amelyek vonatkozásában nélkülözhetetlenné vált az állami beavatkozás. A munkaviszonyokba történő állami beavatkozás kezdetben mind földrajzi értelemben (ld. Anglia), mind a szakmák tekintetében (lásd bányászat) elszórtan jelent meg. Az állami szociális gondoskodás kialakításának úttörője Anglia volt, ahol a 19. század első felében megszülettek az ún. Gyári törvények. A gyári törvények megalkotásának újdonsága, hogy ezekkel az állam a korábban tisztán mellérendeltségen alapuló munkaszerződésekbe avatkozott bele, amikor a jogalkotó a teljes gyáriparra vonatkozóan korlátozta a munkaidőt, a nők és gyermekek alkalmazását. Anglia a szegényügyi igazgatás tekintetében is úttörőnek számít, és bár ez az igazgatási tevékenység elsősorban a munkára kényszerítést célozta (dologházak fenntartásával) és csak az „érdemes szegényeknek” nyújtott segélyt, átfogó szegényügyi közigazgatás a korszakban csak itt létezett. Angliában és nem sokkal később az európai földrész országaiban is megjelentek az egy-egy üzemet, vagy egy teljes szakmát átfogó segélyegyletek, munkáspénztárak, amelyek betegség, rokkantság, vagy a családfenntartó halála esetére, meghatározott időre nyújtottak támogatást. Ezek a szervezetek gyakorlatilag a később kialakuló kötelező társadalombiztosítás csíráit jelentették. A 19. század végére egyértelművé vált, hogy az addig létrejött ellátások elégtelenek a tömegessé váló szegénységből eredő gondok kezelésére, amely tényt alátámasztja a munkások politikai és szakszervezeti szerveződése, a szociáldemokrata pártok megjelenése is. A hátrányos, kiszorított helyzetben lévők szegregálódtak, fokozódott az elégedetlenség a társadalom széles rétegei körében, kialakult a deviancia, a társadalommal való szembefordulás. Az elégedetlenség egyre gyakrabban felszínre tört, bűncselekmények, rombolás formájában. A szociálpolitika történetének vizsgálatakor nem feledkezhetünk meg az egyházak szerepéről. A kapitalizmust megelőző időszakokban az egyházak figyelemre méltó segítséget nyújtottak a szegények, elesettek, gyámolítandók részére, amely kiegészítette a tradicionális társadalmi hálózatokban jellemző gondoskodást. A kettős forradalmakat követően az egyház szegénységgel kapcsolatban vallott álláspontjában is komoly változás következett be. A Rerum Novarum kezdetű pápai enciklika 1891-ben harcot hirdetett a liberalizmus és a szocializmus ellen egyaránt, és az állam felelősségét hangsúlyozta a munkások felemelésében. Mindezen társadalmi folyamatok következtében, valamint az időről időre fellépő túltermelési válságokra lehetséges választ jelentő redisztribúció sürgetésével a társadalmi szükségletek egy részének kielégítése kikerült a magángazdaság és a karitatív adakozás világából és megszervezéséről az állam kezdett gondoskodni, immár közösségi szükségletként. A liberalizmus Adam Smith-i „laissez faire, laissez passer” eszméjét fokozatosan felváltotta az állami beavatkozás szükségességének elfogadása, és e beavatkozás sajátos területeként létrejött az állami szociálpolitika. A 20. századi fejlődés, valamint a jóléti állam új funkcióinak megjelenése eredményeképpen bővült a közösségi szükségletek köre, és egyes területek igazgatása elkülönült egymástól. Így a szociálpolitika szűkebb felfogása értelmében az a társadalmi munkamegosztásban részt nem vevő, valamint a leginkább hátrányos helyzetűek állami támogatását jelenti"]},{"key":"dc:description.degree","label":"Dc Description Degree","values":["egységes, osztatlan"]},{"key":"dc:title","label":"Title","values":["Az Európai Unió Szociálpolitikájának bemutatása, különös tekintettel a 2010-es évek változásaira"]}]}],"canonical_facts":{"dc:contributor.advisor":["Nádasné Rab, Henriett"],"dc:contributor.department":["DE--Állam- és Jogtudományi Kar"],"dc:creator":["Vas, Sándor"],"dc:date.accessioned":["2020-01-22T11:02:14Z"],"dc:date.available":["2020-01-22T11:02:14Z"],"dc:description.abstract":["Témaválasztásom oka kissé rendhagyó lehet, hiszen munkajogi tanulmányaim során, számomra a legnehezebben elsajátítható rész éppen a Szociális jog, annak felépítése, szervezetrendszere, s politikai identitása volt. Viszont pont ez adta meg a kezdő löketet ahhoz, hogy egy kicsit jobban beleássam magam a témába, és apránként ugyan, de megértsem a Szociális jog valamint a Szociálpolitika kialakulásának lépcsőfokait, a különböző reformfolyamatokat, s megtanuljak úszni a szociális ellátórendszerek tengerében is. Meglátásom szerint a téma aktualitása hosszas magyarázatot nem igényel, ugyanis az ősközösségek kialakulása óta fontos kérdés a beteg emberek ellátása, az egészségesek foglalkoztatása, valamint az idősek gondozása. Ez az idők során rengeteget változott és megannyi reformelképzelés csiszolgatta a szociális rendszerek valamennyi részterületét. Dolgozatom hipotézise éppen ezek ismertetésén alapul a könnyebb átláthatóság érdekében. A feldolgozás módszertana meglehetősen „fapados”, hisz a fogalmi meghatározások után sorra vettem a Szociálpolitika kialakulásának és formálódásának állomásait, végül pedig felvázoltam ennek jelenlegi helyzetét. Véleményem szerint azonban ez a lineáris vonalvezetés járul hozzá ahhoz, hogy érthetőbb és emészthetőbb legyen a téma. A Szociális jog és a Szociálpolitika tehát egyáltalán nem új keletű, hiszen az emberi közösségekben már korán feléledt az a vágy, hogy a hátrányba kerülteket, elesetteket, s a szegényeket támogassák és biztosítsák azt, amit maguktól nem képesek elérni. A Szociális jog kialakulása és jogrendszerré való transzformálódása hosszú folyamat volt, ugyanis az ősközösségekben még csak a késztetés volt meg, s ezekben a civilizációkban azt figyelhetjük meg, hogy inkább kivonul a közösségből az, aki annak terhére van valamilyen szociális hátrányosság okán. A társadalommá szerveződés a különböző hitelvek megjelenése azonban már azt mutatja, hogy a társadalmi közösségeknek igényük van a szociális rendszerek létrehozására. Kiemelendőnek tekinthető például az Ószövetségben megjelenő szegényekről való gondoskodás (alamizsna), de állami szinten nem jelenik meg ez a fajta szociális segítségnyújtás. Legelőször majd csak az Ókori Rómában lesz jellemző, hogy a szabad római polgárok számára ingyen gabonát osztanak, amellyel Róma igyekszik egyfajta létminimumot biztosítani. A keresztény filozófia egyértelműsíti azt, hogy a megerősödő katolikus egyháznak, vannak olyan feladatai, amelyek kifejezetten a szociális ellátáshoz kapcsolódnak, például kolostorok feladata lesz az árvaellátás, valamint a koldulás elkerülése okán egyfajta ellátás biztosítása. A történelem ezen időszakaiban bizonyos (igen széles tömegeket képező) társadalmi csoportok más személyek alárendeltségében éltek, és jogképességüket vagy egyáltalán nem (lásd rabszolgák), vagy csak részben (lásd jobbágyok) ismerték el. Ez a személyes alárendeltség azonban az alárendelt személy számára bizonyos jogokat, a fölérendelt egyén számára pedig meghatározott kötelezettségeket keletkeztetett. A fölérendelt helyzetű személy esetében az egyik – témánk szempontjából fontos – kötelezettség a gondoskodási kötelezettség volt, azaz a fölérendelt személy köteles volt gondoskodni a neki alárendeltről. Azt mondhatjuk, hogy személyes függőségen alapuló tradicionális társadalmi hálózatok jöttek létre. Mindezekből következik, hogy az alá-fölérendeltségen alapuló társadalmi kapcsolatokban kialakult gondoskodási kötelességből fakadóan, valamint az egyházak ezt kiegészítő tevékenységének következtében a történelem ezen időszakaiban nem volt szükség államilag szervezett szociálpolitikára. Ezt a rendszert rombolták le az ipari és polgári forradalmak, amelyek eredményeképpen szükségessé vált az állam beavatkozása és megjelent az állami szociálpolitika és a szociális igazgatás. A polgári forradalmak gyakorlatilag a jogegyenlőség általánossá tételével számolták fel az alá-fölérendeltségen alapuló gondoskodási rendszereket. A forradalmak vívmányainak köszönhetően a korábban alárendelt helyzetben lévő személyek szabadsága, jogképessége teljessé vált, de ezzel egyidejűleg megszűnt a fölérendelt személy gondoskodási kötelessége is. A polgári forradalmak mellett a tőkés gazdaság kialakulása elősegítette az ipari forradalmat is, amelynek eredményeképpen átalakult a tradicionális gazdasági szerkezet és megszületett a gyáripar. Ez olyan új társadalmi körülményeket teremtett, amelyekre a közigazgatás nem volt felkészülve. Gondoljunk csak a városi népesség arányának ugrásszerű növekedésére, a faluközösségek hagyományos kereteinek megszűnésére, a bérmunkások tömeges megjelenésére, a gyökeres társadalmi átrétegződésre. Átalakult a munka világa is, elterjedt a 12-14 órás munkanap, a nők és gyermekek foglalkoztatása, mindezek gyakran elviselhetetlen munkafeltételek mellett. Ezek a munkakörülmények együtt jártak a betegségek, a korai halálozás, az egyre gyakoribb üzemi balesetek, a magas csecsemőhalálozás megjelenésével. Mindent összevetve, olyan demográfiai és társadalmi problémákat gerjesztettek a kettős forradalmak, amelyek vonatkozásában nélkülözhetetlenné vált az állami beavatkozás. A munkaviszonyokba történő állami beavatkozás kezdetben mind földrajzi értelemben (ld. Anglia), mind a szakmák tekintetében (lásd bányászat) elszórtan jelent meg. Az állami szociális gondoskodás kialakításának úttörője Anglia volt, ahol a 19. század első felében megszülettek az ún. Gyári törvények. A gyári törvények megalkotásának újdonsága, hogy ezekkel az állam a korábban tisztán mellérendeltségen alapuló munkaszerződésekbe avatkozott bele, amikor a jogalkotó a teljes gyáriparra vonatkozóan korlátozta a munkaidőt, a nők és gyermekek alkalmazását. Anglia a szegényügyi igazgatás tekintetében is úttörőnek számít, és bár ez az igazgatási tevékenység elsősorban a munkára kényszerítést célozta (dologházak fenntartásával) és csak az „érdemes szegényeknek” nyújtott segélyt, átfogó szegényügyi közigazgatás a korszakban csak itt létezett. Angliában és nem sokkal később az európai földrész országaiban is megjelentek az egy-egy üzemet, vagy egy teljes szakmát átfogó segélyegyletek, munkáspénztárak, amelyek betegség, rokkantság, vagy a családfenntartó halála esetére, meghatározott időre nyújtottak támogatást. Ezek a szervezetek gyakorlatilag a később kialakuló kötelező társadalombiztosítás csíráit jelentették. A 19. század végére egyértelművé vált, hogy az addig létrejött ellátások elégtelenek a tömegessé váló szegénységből eredő gondok kezelésére, amely tényt alátámasztja a munkások politikai és szakszervezeti szerveződése, a szociáldemokrata pártok megjelenése is. A hátrányos, kiszorított helyzetben lévők szegregálódtak, fokozódott az elégedetlenség a társadalom széles rétegei körében, kialakult a deviancia, a társadalommal való szembefordulás. Az elégedetlenség egyre gyakrabban felszínre tört, bűncselekmények, rombolás formájában. A szociálpolitika történetének vizsgálatakor nem feledkezhetünk meg az egyházak szerepéről. A kapitalizmust megelőző időszakokban az egyházak figyelemre méltó segítséget nyújtottak a szegények, elesettek, gyámolítandók részére, amely kiegészítette a tradicionális társadalmi hálózatokban jellemző gondoskodást. A kettős forradalmakat követően az egyház szegénységgel kapcsolatban vallott álláspontjában is komoly változás következett be. A Rerum Novarum kezdetű pápai enciklika 1891-ben harcot hirdetett a liberalizmus és a szocializmus ellen egyaránt, és az állam felelősségét hangsúlyozta a munkások felemelésében. Mindezen társadalmi folyamatok következtében, valamint az időről időre fellépő túltermelési válságokra lehetséges választ jelentő redisztribúció sürgetésével a társadalmi szükségletek egy részének kielégítése kikerült a magángazdaság és a karitatív adakozás világából és megszervezéséről az állam kezdett gondoskodni, immár közösségi szükségletként. A liberalizmus Adam Smith-i „laissez faire, laissez passer” eszméjét fokozatosan felváltotta az állami beavatkozás szükségességének elfogadása, és e beavatkozás sajátos területeként létrejött az állami szociálpolitika. A 20. századi fejlődés, valamint a jóléti állam új funkcióinak megjelenése eredményeképpen bővült a közösségi szükségletek köre, és egyes területek igazgatása elkülönült egymástól. Így a szociálpolitika szűkebb felfogása értelmében az a társadalmi munkamegosztásban részt nem vevő, valamint a leginkább hátrányos helyzetűek állami támogatását jelenti"],"dc:description.degree":["egységes, osztatlan"],"dc:identifier.uri":["http://hdl.handle.net/2437/278765"],"dc:language.iso":["hu"],"dc:subject":["Európai unió","Szociálpolitika","Szociális Jogok Európai Pillére"],"dc:title":["Az Európai Unió Szociálpolitikájának bemutatása, különös tekintettel a 2010-es évek változásaira"]},"updated_at":"2026-07-27T19:13:41Z"}