{"id":{"repo_id":"corvinus","oai_identifier":"oai:phd.lib.uni-corvinus.hu:1117"},"canonical_url":"https://search.dev.ndltd.org/etd/corvinus/oai:phd.lib.uni-corvinus.hu:1117","repository":{"repo_id":"corvinus","name":"Corvinus University of Budapest","base_url":"http://phd.lib.uni-corvinus.hu/cgi/oai2"},"display":{"title":"Közgazdasági módszerek a jogalkalmazásban és a szabályozásban = Economic tests and expert evidence in antitrust enforcement","abstract":"A dolgozat tematikája a szabályozás felől halad a jogalkalmazás felé, és három irányból járul hozzá a szabályozással és a jogalkalmazással kapcsolatos ismeretek bővüléséhez. Az elemzések során matematikai (elsősorban játékelméleti) modellek segítségével vonunk le közgazdasági jellegű következtetéseket. Az elméleti áttekintő fejezet után az első két téma (verseny-/szabályozás) hagyományosan közgazdaságtani. Harmadik témánk pedig jó példája a közgazdasági gondolkodás kiterjesztésének a jogalkalmazás területére. Először a versenyszabályozás szükségességével foglalkozunk nemcsak a fogyasztók, hanem az érintett vállalatok szempontjából. A versenyszabályozás célja a versenyellenes magatartás kiszűrése, a tisztességes verseny biztosításán keresztül a piacok hatékonyságának növelése. A kontinentális jogrendszerekben ezt általában versenyhatóságokon keresztül érvényesítik. Működésük eredményét (a hatóságok maguk is) általában a fogyasztói jólét változásán keresztül próbálják kimutatni. Ez a leegyszerűsítő értékelés azt a hamis látszatot kelti, mintha a versenypolitika haszna kizárólag a fogyasztóknál jelentkezne. Mintegy „ellenpéldaként” a disszertációban egy oligopólium vállalataira alkalmazott n-szereplős fogolydilemma modell segítségével mutatjuk meg, hogy meglehetősen általános feltételek teljesülése esetén a piac vállalatainak is érdeke a versenyszabályozás léte. Sőt, profitjuk egy részét feláldozva még finanszírozni is hajlandóak, mert így megfékezhető a nagyobb piaci részesedésért folyó versengés. Az elméletet empirikusan is megvizsgáljuk a brit és a holland versenyhivatal gyakorlata alapján. Az adatok mindkét esetben a szabályozás érdekcsoport-elméletét támasztják alá, és megfelelnek a modellre alapozott várakozásoknak. A szabályozásnak a tisztességes verseny feltételeinek biztosításán túl célja lehet olyan megoldások elősegítése, melyek társadalmi szempontból hasznosak, de piaci körülmények között nem valósulnának meg. Ilyen lehet a dinamikus árazás bevezetése például az árampiacon, ahogy azt az értekezésben részletesen kifejtjük. A differenciált árazás az azt alkalmazó vállalat számára több szempontból is előnyös: javítja a kapacitáskihasználtságot és növeli a profitot az árdiszkrimináció révén. Elemzésünk során megmutatjuk, milyen körülmények között növeli a vállalat nyereségét az egységes árazásról a csúcsidei árazásra való áttérés. Általában kétféle körülmény ösztönözheti a változtatást: (i) a technológia, azaz a magas kapacitás-fenntartási vagy termelési költségek (melyek közül az előbbi igen gyakori az ingadozó keresletű iparágakban) és (ii) a fogyasztók tulajdonságai, azaz a csúcsidőszaki fogyasztás alacsony árrugalmassága. Minél rugalmatlanabbul reagálnak a vásárlók az árváltozásokra, annál jobban tudja ezt a vállalat kihasználni profitja növelése céljából. Ezzel szemben a fogyasztók éppen akkor járnak jól a csúcsidei árazással, ha elég rugalmasan tudnak váltani az időszakok között. A vállalat érdeke tehát többnyire ellentétes a fogyasztók érdekeivel. A dolgozatban különböző modellek segítségével megmutatjuk, a fogyasztók preferenciáinak milyen tulajdonságai (például a helyettesítési rugalmasság milyen mértéke), valamint a termelési technológia milyen jellemzői szükségesek ahhoz, hogy a csúcsidei árazás egyaránt előnyös legyen a vásárlók és a vállalat számára. Amennyiben a kérdéses feltételek fennállnak egy termék vagy szolgáltatás piacán, az árstruktúra megváltoztatása társadalmi szempontból Pareto-javuláshoz vezet. A bíróságok erőforrásainak (időráfordítás, költségek) minimalizálására hüvelykujj-szabályok adnak lehetőséget. A bíróságok elé kerülő ügyekben az önmagában versenykorlátozó jellegű, per se illegálisnak tekinthető ügyek elkülönítése jelentős terhet vett le a bíróságok válláról. A merev szabályok ugyanakkor elriaszthatják a cégeket egyes versenyző magatartásformák vállalásától. A rugalmasabb jogi keretek az ügyek részletekbe menő megítélésére adnak lehetőséget, ezzel szemben csökkenthetik a döntések előreláthatóságát és gyorsaságát, sőt felvetik a bírák felkészültségének kérdését. A helyzet megoldására javaslatok születtek a szakértők gyakoribb alkalmazására, specializált bíróságok alakítására és a bírák közgazdasági képzésére. A szakértők alkalmazása azonban információs problémák megoldását teszi szükségessé. El kell tudni dönteni, ki a szakértő, mikor érdemes a véleményére hagyatkozni, és hogyan választhat egy laikus (például esküdt) több, magát hozzáértőnek valló szakember közül. Az értekezés tárgyalja a szakértőket érintő, információs aszimmetriával terhelt kapcsolatokat, az egészen általánostól a bírósági eljárások során alkalmazott szakértők esetéig. A szakértőkkel kapcsolatban felmerülő egyik fontos kérdés a pártatlanság. A felek által felkért szakértők általában nem tekinthetők pártatlannak, és gyakran előfordul, hogy egy ügyben egymásnak annyira ellentmondó vélemények születnek, hogy a bíróság nem tud dönteni, és a bíró végül az összes szakértői véleményt figyelmen kívül hagyva az ügyet a többi bizonyíték alapján ítéli meg. Ez a megoldás társadalmi szempontból nem kívánatos: az erőforrások pazarlásával jár, és végső soron a jogrendszer hatékonyságának csökkenéséhez vezethet. A másik lehetőség, hogy a bíróság maga rendel ki „független” szakértőt, és az ő véleménye alapján dönt. Hogyan válasszon a bíró, kit rendeljen ki „semleges” szakértőként? Először is felmerülhet, hogy a bíró rábízza a felekre, hogy egyezzenek meg a szakértő személyében. Bebizonyítjuk, hogy ez csak akkor működőképes, ha valamelyik fél kellően rosszul ítéli meg az ügy lényeges körülményeit. Másodszor, ha a rosszul informált bíró úgy véli, nem számíthat megegyezésre, olyan döntési szabályt kell meghatároznia, amely révén a jól informált felek felfedik információikat a szakértők típusára vonatkozóan. Az értekezés megmutatja, milyen módszerrel tud egy bíró megfelelő (pártatlan) szakértőt választani, ha úgy dönt, hogy kirendel egyet, és elemzi a kialakuló egyensúly tulajdonságait. Az általunk javasolt világos döntési szabály alkalmazásával a bíró egy megfelelő, semleges szakértőt tud választani az ügy előmozdítása érdekében.","abstract_html":"A dolgozat tematikája a szabályozás felől halad a jogalkalmazás felé, és három irányból járul hozzá a szabályozással és a jogalkalmazással kapcsolatos ismeretek bővüléséhez. Az elemzések során matematikai (elsősorban játékelméleti) modellek segítségével vonunk le közgazdasági jellegű következtetéseket. Az elméleti áttekintő fejezet után az első két téma (verseny-/szabályozás) hagyományosan közgazdaságtani. Harmadik témánk pedig jó példája a közgazdasági gondolkodás kiterjesztésének a jogalkalmazás területére. Először a versenyszabályozás szükségességével foglalkozunk nemcsak a fogyasztók, hanem az érintett vállalatok szempontjából. A versenyszabályozás célja a versenyellenes magatartás kiszűrése, a tisztességes verseny biztosításán keresztül a piacok hatékonyságának növelése. A kontinentális jogrendszerekben ezt általában versenyhatóságokon keresztül érvényesítik. Működésük eredményét (a hatóságok maguk is) általában a fogyasztói jólét változásán keresztül próbálják kimutatni. Ez a leegyszerűsítő értékelés azt a hamis látszatot kelti, mintha a versenypolitika haszna kizárólag a fogyasztóknál jelentkezne. Mintegy „ellenpéldaként” a disszertációban egy oligopólium vállalataira alkalmazott n-szereplős fogolydilemma modell segítségével mutatjuk meg, hogy meglehetősen általános feltételek teljesülése esetén a piac vállalatainak is érdeke a versenyszabályozás léte. Sőt, profitjuk egy részét feláldozva még finanszírozni is hajlandóak, mert így megfékezhető a nagyobb piaci részesedésért folyó versengés. Az elméletet empirikusan is megvizsgáljuk a brit és a holland versenyhivatal gyakorlata alapján. Az adatok mindkét esetben a szabályozás érdekcsoport-elméletét támasztják alá, és megfelelnek a modellre alapozott várakozásoknak. A szabályozásnak a tisztességes verseny feltételeinek biztosításán túl célja lehet olyan megoldások elősegítése, melyek társadalmi szempontból hasznosak, de piaci körülmények között nem valósulnának meg. Ilyen lehet a dinamikus árazás bevezetése például az árampiacon, ahogy azt az értekezésben részletesen kifejtjük. A differenciált árazás az azt alkalmazó vállalat számára több szempontból is előnyös: javítja a kapacitáskihasználtságot és növeli a profitot az árdiszkrimináció révén. Elemzésünk során megmutatjuk, milyen körülmények között növeli a vállalat nyereségét az egységes árazásról a csúcsidei árazásra való áttérés. Általában kétféle körülmény ösztönözheti a változtatást: (i) a technológia, azaz a magas kapacitás-fenntartási vagy termelési költségek (melyek közül az előbbi igen gyakori az ingadozó keresletű iparágakban) és (ii) a fogyasztók tulajdonságai, azaz a csúcsidőszaki fogyasztás alacsony árrugalmassága. Minél rugalmatlanabbul reagálnak a vásárlók az árváltozásokra, annál jobban tudja ezt a vállalat kihasználni profitja növelése céljából. Ezzel szemben a fogyasztók éppen akkor járnak jól a csúcsidei árazással, ha elég rugalmasan tudnak váltani az időszakok között. A vállalat érdeke tehát többnyire ellentétes a fogyasztók érdekeivel. A dolgozatban különböző modellek segítségével megmutatjuk, a fogyasztók preferenciáinak milyen tulajdonságai (például a helyettesítési rugalmasság milyen mértéke), valamint a termelési technológia milyen jellemzői szükségesek ahhoz, hogy a csúcsidei árazás egyaránt előnyös legyen a vásárlók és a vállalat számára. Amennyiben a kérdéses feltételek fennállnak egy termék vagy szolgáltatás piacán, az árstruktúra megváltoztatása társadalmi szempontból Pareto-javuláshoz vezet. A bíróságok erőforrásainak (időráfordítás, költségek) minimalizálására hüvelykujj-szabályok adnak lehetőséget. A bíróságok elé kerülő ügyekben az önmagában versenykorlátozó jellegű, per se illegálisnak tekinthető ügyek elkülönítése jelentős terhet vett le a bíróságok válláról. A merev szabályok ugyanakkor elriaszthatják a cégeket egyes versenyző magatartásformák vállalásától. A rugalmasabb jogi keretek az ügyek részletekbe menő megítélésére adnak lehetőséget, ezzel szemben csökkenthetik a döntések előreláthatóságát és gyorsaságát, sőt felvetik a bírák felkészültségének kérdését. A helyzet megoldására javaslatok születtek a szakértők gyakoribb alkalmazására, specializált bíróságok alakítására és a bírák közgazdasági képzésére. A szakértők alkalmazása azonban információs problémák megoldását teszi szükségessé. El kell tudni dönteni, ki a szakértő, mikor érdemes a véleményére hagyatkozni, és hogyan választhat egy laikus (például esküdt) több, magát hozzáértőnek valló szakember közül. Az értekezés tárgyalja a szakértőket érintő, információs aszimmetriával terhelt kapcsolatokat, az egészen általánostól a bírósági eljárások során alkalmazott szakértők esetéig. A szakértőkkel kapcsolatban felmerülő egyik fontos kérdés a pártatlanság. A felek által felkért szakértők általában nem tekinthetők pártatlannak, és gyakran előfordul, hogy egy ügyben egymásnak annyira ellentmondó vélemények születnek, hogy a bíróság nem tud dönteni, és a bíró végül az összes szakértői véleményt figyelmen kívül hagyva az ügyet a többi bizonyíték alapján ítéli meg. Ez a megoldás társadalmi szempontból nem kívánatos: az erőforrások pazarlásával jár, és végső soron a jogrendszer hatékonyságának csökkenéséhez vezethet. A másik lehetőség, hogy a bíróság maga rendel ki „független” szakértőt, és az ő véleménye alapján dönt. Hogyan válasszon a bíró, kit rendeljen ki „semleges” szakértőként? Először is felmerülhet, hogy a bíró rábízza a felekre, hogy egyezzenek meg a szakértő személyében. Bebizonyítjuk, hogy ez csak akkor működőképes, ha valamelyik fél kellően rosszul ítéli meg az ügy lényeges körülményeit. Másodszor, ha a rosszul informált bíró úgy véli, nem számíthat megegyezésre, olyan döntési szabályt kell meghatároznia, amely révén a jól informált felek felfedik információikat a szakértők típusára vonatkozóan. Az értekezés megmutatja, milyen módszerrel tud egy bíró megfelelő (pártatlan) szakértőt választani, ha úgy dönt, hogy kirendel egyet, és elemzi a kialakuló egyensúly tulajdonságait. Az általunk javasolt világos döntési szabály alkalmazásával a bíró egy megfelelő, semleges szakértőt tud választani az ügy előmozdítása érdekében.","abstract_has_math":false,"creators":["Antal-Pomázi, Krisztina"],"institution":"Budapesti Corvinus Egyetem","degree_name":"phd","degree_level":"doctoral","degree_discipline":null,"degree_department":null,"school":null,"contributors":[],"advisors":[],"committee_chairs":[],"committee_members":[],"year":2021,"date_issued":"2021-06","date_published":"2021-06","updated_at":"2026-07-24T01:49:39Z","subjects":["Jog","Közgazdasági elméletek"],"languages":["hu","en"],"rights":[],"rights_urls":[],"identifier_entries":[]},"links":{"outbound_url":null,"outbound_label":null,"outbound_source":null},"metadata_groups":[{"id":"people","label":"People","entries":[{"key":"dc:creator","label":"Author","values":["Antal-Pomázi, Krisztina"]}]},{"id":"academic_context","label":"Academic Context","entries":[{"key":"dc:date","label":"Dc Date","values":["2021-06-09"]},{"key":"dc:date.issued","label":"Date","values":["2021-06"]},{"key":"dc:publisher.department","label":"Dc Publisher Department","values":["Közgazdasági és Gazdaságinformatikai Doktori Iskola"]},{"key":"dc:publisher.institution","label":"Dc Publisher Institution","values":["Budapesti Corvinus Egyetem"]},{"key":"dc:relation.isreferencedby","label":"Dc Relation Isreferencedby","values":["https://phd.lib.uni-corvinus.hu/1117/"]},{"key":"dc:type","label":"Dc Type","values":["Disszertáció"]},{"key":"dc:type.qualificationlevel","label":"Dc Type Qualificationlevel","values":["doctoral"]},{"key":"dc:type.qualificationname","label":"Dc Type Qualificationname","values":["phd"]}]},{"id":"subjects_keywords","label":"Subjects and Keywords","entries":[{"key":"dc:subject","label":"Dc Subject","values":["Jog","Közgazdasági elméletek"]}]},{"id":"language_rights","label":"Language and Rights","entries":[{"key":"dc:language","label":"Dc Language","values":["hu","en"]}]},{"id":"identifiers","label":"Identifiers","entries":[{"key":"dc:identifier.uri","label":"Identifier URI","values":["https://phd.lib.uni-corvinus.hu/1117/1/Antal_Pomazi_Krisztina_dhu.pdf","https://phd.lib.uni-corvinus.hu/1117/2/Antal_Pomazi_Krisztina_thu.pdf","https://phd.lib.uni-corvinus.hu/1117/3/Antal_Pomazi_Krisztina_ten.pdf"]}]},{"id":"additional","label":"Additional Metadata","entries":[{"key":"dc:description.abstract","label":"Abstract","values":["A dolgozat tematikája a szabályozás felől halad a jogalkalmazás felé, és három irányból járul hozzá a szabályozással és a jogalkalmazással kapcsolatos ismeretek bővüléséhez. Az elemzések során matematikai (elsősorban játékelméleti) modellek segítségével vonunk le közgazdasági jellegű következtetéseket. Az elméleti áttekintő fejezet után az első két téma (verseny-/szabályozás) hagyományosan közgazdaságtani. Harmadik témánk pedig jó példája a közgazdasági gondolkodás kiterjesztésének a jogalkalmazás területére. Először a versenyszabályozás szükségességével foglalkozunk nemcsak a fogyasztók, hanem az érintett vállalatok szempontjából. A versenyszabályozás célja a versenyellenes magatartás kiszűrése, a tisztességes verseny biztosításán keresztül a piacok hatékonyságának növelése. A kontinentális jogrendszerekben ezt általában versenyhatóságokon keresztül érvényesítik. Működésük eredményét (a hatóságok maguk is) általában a fogyasztói jólét változásán keresztül próbálják kimutatni. Ez a leegyszerűsítő értékelés azt a hamis látszatot kelti, mintha a versenypolitika haszna kizárólag a fogyasztóknál jelentkezne. Mintegy „ellenpéldaként” a disszertációban egy oligopólium vállalataira alkalmazott n-szereplős fogolydilemma modell segítségével mutatjuk meg, hogy meglehetősen általános feltételek teljesülése esetén a piac vállalatainak is érdeke a versenyszabályozás léte. Sőt, profitjuk egy részét feláldozva még finanszírozni is hajlandóak, mert így megfékezhető a nagyobb piaci részesedésért folyó versengés. Az elméletet empirikusan is megvizsgáljuk a brit és a holland versenyhivatal gyakorlata alapján. Az adatok mindkét esetben a szabályozás érdekcsoport-elméletét támasztják alá, és megfelelnek a modellre alapozott várakozásoknak. A szabályozásnak a tisztességes verseny feltételeinek biztosításán túl célja lehet olyan megoldások elősegítése, melyek társadalmi szempontból hasznosak, de piaci körülmények között nem valósulnának meg. Ilyen lehet a dinamikus árazás bevezetése például az árampiacon, ahogy azt az értekezésben részletesen kifejtjük. A differenciált árazás az azt alkalmazó vállalat számára több szempontból is előnyös: javítja a kapacitáskihasználtságot és növeli a profitot az árdiszkrimináció révén. Elemzésünk során megmutatjuk, milyen körülmények között növeli a vállalat nyereségét az egységes árazásról a csúcsidei árazásra való áttérés. Általában kétféle körülmény ösztönözheti a változtatást: (i) a technológia, azaz a magas kapacitás-fenntartási vagy termelési költségek (melyek közül az előbbi igen gyakori az ingadozó keresletű iparágakban) és (ii) a fogyasztók tulajdonságai, azaz a csúcsidőszaki fogyasztás alacsony árrugalmassága. Minél rugalmatlanabbul reagálnak a vásárlók az árváltozásokra, annál jobban tudja ezt a vállalat kihasználni profitja növelése céljából. Ezzel szemben a fogyasztók éppen akkor járnak jól a csúcsidei árazással, ha elég rugalmasan tudnak váltani az időszakok között. A vállalat érdeke tehát többnyire ellentétes a fogyasztók érdekeivel. A dolgozatban különböző modellek segítségével megmutatjuk, a fogyasztók preferenciáinak milyen tulajdonságai (például a helyettesítési rugalmasság milyen mértéke), valamint a termelési technológia milyen jellemzői szükségesek ahhoz, hogy a csúcsidei árazás egyaránt előnyös legyen a vásárlók és a vállalat számára. Amennyiben a kérdéses feltételek fennállnak egy termék vagy szolgáltatás piacán, az árstruktúra megváltoztatása társadalmi szempontból Pareto-javuláshoz vezet. A bíróságok erőforrásainak (időráfordítás, költségek) minimalizálására hüvelykujj-szabályok adnak lehetőséget. A bíróságok elé kerülő ügyekben az önmagában versenykorlátozó jellegű, per se illegálisnak tekinthető ügyek elkülönítése jelentős terhet vett le a bíróságok válláról. A merev szabályok ugyanakkor elriaszthatják a cégeket egyes versenyző magatartásformák vállalásától. A rugalmasabb jogi keretek az ügyek részletekbe menő megítélésére adnak lehetőséget, ezzel szemben csökkenthetik a döntések előreláthatóságát és gyorsaságát, sőt felvetik a bírák felkészültségének kérdését. A helyzet megoldására javaslatok születtek a szakértők gyakoribb alkalmazására, specializált bíróságok alakítására és a bírák közgazdasági képzésére. A szakértők alkalmazása azonban információs problémák megoldását teszi szükségessé. El kell tudni dönteni, ki a szakértő, mikor érdemes a véleményére hagyatkozni, és hogyan választhat egy laikus (például esküdt) több, magát hozzáértőnek valló szakember közül. Az értekezés tárgyalja a szakértőket érintő, információs aszimmetriával terhelt kapcsolatokat, az egészen általánostól a bírósági eljárások során alkalmazott szakértők esetéig. A szakértőkkel kapcsolatban felmerülő egyik fontos kérdés a pártatlanság. A felek által felkért szakértők általában nem tekinthetők pártatlannak, és gyakran előfordul, hogy egy ügyben egymásnak annyira ellentmondó vélemények születnek, hogy a bíróság nem tud dönteni, és a bíró végül az összes szakértői véleményt figyelmen kívül hagyva az ügyet a többi bizonyíték alapján ítéli meg. Ez a megoldás társadalmi szempontból nem kívánatos: az erőforrások pazarlásával jár, és végső soron a jogrendszer hatékonyságának csökkenéséhez vezethet. A másik lehetőség, hogy a bíróság maga rendel ki „független” szakértőt, és az ő véleménye alapján dönt. Hogyan válasszon a bíró, kit rendeljen ki „semleges” szakértőként? Először is felmerülhet, hogy a bíró rábízza a felekre, hogy egyezzenek meg a szakértő személyében. Bebizonyítjuk, hogy ez csak akkor működőképes, ha valamelyik fél kellően rosszul ítéli meg az ügy lényeges körülményeit. Másodszor, ha a rosszul informált bíró úgy véli, nem számíthat megegyezésre, olyan döntési szabályt kell meghatároznia, amely révén a jól informált felek felfedik információikat a szakértők típusára vonatkozóan. Az értekezés megmutatja, milyen módszerrel tud egy bíró megfelelő (pártatlan) szakértőt választani, ha úgy dönt, hogy kirendel egyet, és elemzi a kialakuló egyensúly tulajdonságait. Az általunk javasolt világos döntési szabály alkalmazásával a bíró egy megfelelő, semleges szakértőt tud választani az ügy előmozdítása érdekében."]},{"key":"dc:format","label":"Dc Format","values":["application/pdf"]},{"key":"dc:title","label":"Title","values":["Közgazdasági módszerek a jogalkalmazásban és a szabályozásban = Economic tests and expert evidence in antitrust enforcement"]}]}],"canonical_facts":{"dc:creator":["Antal-Pomázi, Krisztina"],"dc:date":["2021-06-09"],"dc:date.issued":["2021-06"],"dc:description.abstract":["A dolgozat tematikája a szabályozás felől halad a jogalkalmazás felé, és három irányból járul hozzá a szabályozással és a jogalkalmazással kapcsolatos ismeretek bővüléséhez. Az elemzések során matematikai (elsősorban játékelméleti) modellek segítségével vonunk le közgazdasági jellegű következtetéseket. Az elméleti áttekintő fejezet után az első két téma (verseny-/szabályozás) hagyományosan közgazdaságtani. Harmadik témánk pedig jó példája a közgazdasági gondolkodás kiterjesztésének a jogalkalmazás területére. Először a versenyszabályozás szükségességével foglalkozunk nemcsak a fogyasztók, hanem az érintett vállalatok szempontjából. A versenyszabályozás célja a versenyellenes magatartás kiszűrése, a tisztességes verseny biztosításán keresztül a piacok hatékonyságának növelése. A kontinentális jogrendszerekben ezt általában versenyhatóságokon keresztül érvényesítik. Működésük eredményét (a hatóságok maguk is) általában a fogyasztói jólét változásán keresztül próbálják kimutatni. Ez a leegyszerűsítő értékelés azt a hamis látszatot kelti, mintha a versenypolitika haszna kizárólag a fogyasztóknál jelentkezne. Mintegy „ellenpéldaként” a disszertációban egy oligopólium vállalataira alkalmazott n-szereplős fogolydilemma modell segítségével mutatjuk meg, hogy meglehetősen általános feltételek teljesülése esetén a piac vállalatainak is érdeke a versenyszabályozás léte. Sőt, profitjuk egy részét feláldozva még finanszírozni is hajlandóak, mert így megfékezhető a nagyobb piaci részesedésért folyó versengés. Az elméletet empirikusan is megvizsgáljuk a brit és a holland versenyhivatal gyakorlata alapján. Az adatok mindkét esetben a szabályozás érdekcsoport-elméletét támasztják alá, és megfelelnek a modellre alapozott várakozásoknak. A szabályozásnak a tisztességes verseny feltételeinek biztosításán túl célja lehet olyan megoldások elősegítése, melyek társadalmi szempontból hasznosak, de piaci körülmények között nem valósulnának meg. Ilyen lehet a dinamikus árazás bevezetése például az árampiacon, ahogy azt az értekezésben részletesen kifejtjük. A differenciált árazás az azt alkalmazó vállalat számára több szempontból is előnyös: javítja a kapacitáskihasználtságot és növeli a profitot az árdiszkrimináció révén. Elemzésünk során megmutatjuk, milyen körülmények között növeli a vállalat nyereségét az egységes árazásról a csúcsidei árazásra való áttérés. Általában kétféle körülmény ösztönözheti a változtatást: (i) a technológia, azaz a magas kapacitás-fenntartási vagy termelési költségek (melyek közül az előbbi igen gyakori az ingadozó keresletű iparágakban) és (ii) a fogyasztók tulajdonságai, azaz a csúcsidőszaki fogyasztás alacsony árrugalmassága. Minél rugalmatlanabbul reagálnak a vásárlók az árváltozásokra, annál jobban tudja ezt a vállalat kihasználni profitja növelése céljából. Ezzel szemben a fogyasztók éppen akkor járnak jól a csúcsidei árazással, ha elég rugalmasan tudnak váltani az időszakok között. A vállalat érdeke tehát többnyire ellentétes a fogyasztók érdekeivel. A dolgozatban különböző modellek segítségével megmutatjuk, a fogyasztók preferenciáinak milyen tulajdonságai (például a helyettesítési rugalmasság milyen mértéke), valamint a termelési technológia milyen jellemzői szükségesek ahhoz, hogy a csúcsidei árazás egyaránt előnyös legyen a vásárlók és a vállalat számára. Amennyiben a kérdéses feltételek fennállnak egy termék vagy szolgáltatás piacán, az árstruktúra megváltoztatása társadalmi szempontból Pareto-javuláshoz vezet. A bíróságok erőforrásainak (időráfordítás, költségek) minimalizálására hüvelykujj-szabályok adnak lehetőséget. A bíróságok elé kerülő ügyekben az önmagában versenykorlátozó jellegű, per se illegálisnak tekinthető ügyek elkülönítése jelentős terhet vett le a bíróságok válláról. A merev szabályok ugyanakkor elriaszthatják a cégeket egyes versenyző magatartásformák vállalásától. A rugalmasabb jogi keretek az ügyek részletekbe menő megítélésére adnak lehetőséget, ezzel szemben csökkenthetik a döntések előreláthatóságát és gyorsaságát, sőt felvetik a bírák felkészültségének kérdését. A helyzet megoldására javaslatok születtek a szakértők gyakoribb alkalmazására, specializált bíróságok alakítására és a bírák közgazdasági képzésére. A szakértők alkalmazása azonban információs problémák megoldását teszi szükségessé. El kell tudni dönteni, ki a szakértő, mikor érdemes a véleményére hagyatkozni, és hogyan választhat egy laikus (például esküdt) több, magát hozzáértőnek valló szakember közül. Az értekezés tárgyalja a szakértőket érintő, információs aszimmetriával terhelt kapcsolatokat, az egészen általánostól a bírósági eljárások során alkalmazott szakértők esetéig. A szakértőkkel kapcsolatban felmerülő egyik fontos kérdés a pártatlanság. A felek által felkért szakértők általában nem tekinthetők pártatlannak, és gyakran előfordul, hogy egy ügyben egymásnak annyira ellentmondó vélemények születnek, hogy a bíróság nem tud dönteni, és a bíró végül az összes szakértői véleményt figyelmen kívül hagyva az ügyet a többi bizonyíték alapján ítéli meg. Ez a megoldás társadalmi szempontból nem kívánatos: az erőforrások pazarlásával jár, és végső soron a jogrendszer hatékonyságának csökkenéséhez vezethet. A másik lehetőség, hogy a bíróság maga rendel ki „független” szakértőt, és az ő véleménye alapján dönt. Hogyan válasszon a bíró, kit rendeljen ki „semleges” szakértőként? Először is felmerülhet, hogy a bíró rábízza a felekre, hogy egyezzenek meg a szakértő személyében. Bebizonyítjuk, hogy ez csak akkor működőképes, ha valamelyik fél kellően rosszul ítéli meg az ügy lényeges körülményeit. Másodszor, ha a rosszul informált bíró úgy véli, nem számíthat megegyezésre, olyan döntési szabályt kell meghatároznia, amely révén a jól informált felek felfedik információikat a szakértők típusára vonatkozóan. Az értekezés megmutatja, milyen módszerrel tud egy bíró megfelelő (pártatlan) szakértőt választani, ha úgy dönt, hogy kirendel egyet, és elemzi a kialakuló egyensúly tulajdonságait. Az általunk javasolt világos döntési szabály alkalmazásával a bíró egy megfelelő, semleges szakértőt tud választani az ügy előmozdítása érdekében."],"dc:format":["application/pdf"],"dc:identifier.uri":["https://phd.lib.uni-corvinus.hu/1117/1/Antal_Pomazi_Krisztina_dhu.pdf","https://phd.lib.uni-corvinus.hu/1117/2/Antal_Pomazi_Krisztina_thu.pdf","https://phd.lib.uni-corvinus.hu/1117/3/Antal_Pomazi_Krisztina_ten.pdf"],"dc:language":["hu","en"],"dc:publisher.department":["Közgazdasági és Gazdaságinformatikai Doktori Iskola"],"dc:publisher.institution":["Budapesti Corvinus Egyetem"],"dc:relation.isreferencedby":["https://phd.lib.uni-corvinus.hu/1117/"],"dc:subject":["Jog","Közgazdasági elméletek"],"dc:title":["Közgazdasági módszerek a jogalkalmazásban és a szabályozásban = Economic tests and expert evidence in antitrust enforcement"],"dc:type":["Disszertáció"],"dc:type.qualificationlevel":["doctoral"],"dc:type.qualificationname":["phd"]},"updated_at":"2026-07-24T01:49:39Z"}