{"id":{"repo_id":"corvinus","oai_identifier":"oai:phd.lib.uni-corvinus.hu:1006"},"canonical_url":"https://search.dev.ndltd.org/etd/corvinus/oai:phd.lib.uni-corvinus.hu:1006","repository":{"repo_id":"corvinus","name":"Corvinus University of Budapest","base_url":"http://phd.lib.uni-corvinus.hu/cgi/oai2"},"display":{"title":"Tőkeallokáció a biztosítási szektorban, elméleti és gyakorlati megközelítésben","abstract":"A disszertáció témája a pénzügyi szektorban alkalmazott belső tőkeallokáció. A tőkeallokáció a nem várt kockázatok fedezésére szükséges tőkének az egyes üzletágakra, portfolióelemekre, vagy más módon meghatározott egységekre való felosztásának folyamata. A tanulmány a tőkeallokáció gyakorlati oldalról való megközelítése során a pénzügyi vállalatokon belül a biztosítási szektorra koncentrál, mivel leginkább ebben a szektorban alkalmaznak szofisztikált tőkeallokációs módszereket. A különböző biztosítási események bekövetkezése sztochasztikus, így a legfejlettebb statisztikai módszerek alkalmazása esetén is előfordulhat, hogy a beszedett díjak és a tartalékok nem fedezik a biztosítóval szembeni követeléseket. Ilyen esetekben a szavatoló tőke biztosítja, hogy a biztosító továbbra is eleget tudjon tenni kötelezettségeinek. Máshogy fogalmazva a szavatoló tőke az események nem várt, kedvezőtlen alakulása esetén felmerülő veszteségek fedezésére szolgál. Bár e szavatoló tőke egyaránt védelmet nyújt bármely üzletág által elszenvedett veszteséggel szemben, számos okból fontos mégis tudni, hogy az egyes üzletágak milyen mértékben járulnak hozzá a biztosító tőkeigényéhez. Tőkét tartani költséges, e költségnek az allokálása pedig igen fontos tényező az üzletágak és egyes termékportfoliók teljesítményének értékelése, termékárazási és bizonyos stratégiai döntések (felvásárlások, összeolvadások, új üzletág indítása, vagy meglévő megszüntetése) során. A biztosítási szektorban a Szolvencia II szabályozás bevezetésével párhuzamosan a tőkeallokáció egyre nagyobb szerephez jut napjainkban Európában, miközben az USA-ban a szabályozó hatóság már korábban is kötelezővé tette a biztosítók számára a tőkeallokációt. A tőkeallokációs probléma régóta foglalkoztatja az akadémiai világot is. Ez kevéssé meglepő, hiszen egy matematikailag is jól megfogalmazható, távolról sem triviális probléma, amely számos különböző megközelítésben vizsgálható: a játékelmélet eszközeivel (pl. Denault, 2001; Csóka et al., 2009, Csóka és Pintér, 2016), opcióárazási (pl. Myers és Read, 2001; Sherris, 2006; Kim és Hardy, 2007) vagy egyéb statisztikai megközelítésben (pl. Kalkberener, 2005; Homburg és Scherpereel, 2008; Buch és Dorfleitner, 2008). A tőkeallokációs probléma megoldására számtalan különböző módszer áll az alkalmazók rendelkezésére, azonban részben pont emiatt az elméleti kutatások és a gyakorlati alkalmazás között egyelőre elég nagy a távolság. A disszertáció olyan, az irodalomban igen ritka megközelítésben vizsgálja a tőkeallokáció kérdését (Vrieze és Brehm, 2003; Zec, 2014, illetve Balogh, 2006 a bankokra koncentrálva), amely a tőkeallokáció elméleti és gyakorlati oldalával egyaránt foglalkozik; a módszertani kérdések vizsgálata mellett a módszerek gyakorlati használatával kapcsolatban is támpontokat szolgáltat. A tőkeallokáció módszertani vizsgálata tíz fontos követelménynek való megfelelés szempontjából vizsgál hét, az irodalomban gyakran előforduló, illetve a gyakorlatban alkalmazott módszert, mind analitikusan, mind pedig szimuláció segítségével. A gyakorlati részben pedig – miközben nagymértékben építek az elméleti rész eredményeire – a tőkeallokációs problémának a szakirodalomban megszokott, igen absztrakt megfogalmazását a biztosítóknál az implementáció során felmerülő gyakorlati kérdésekre fordítom le, ezzel segítséget nyújtva az elméletileg lehetséges módszerek közötti eligazodásban. Végül egy fiktív esettanulmány segítségével illusztrálom a tőkeallokáció egy lehetséges alkalmazását.","abstract_html":"A disszertáció témája a pénzügyi szektorban alkalmazott belső tőkeallokáció. A tőkeallokáció a nem várt kockázatok fedezésére szükséges tőkének az egyes üzletágakra, portfolióelemekre, vagy más módon meghatározott egységekre való felosztásának folyamata. A tanulmány a tőkeallokáció gyakorlati oldalról való megközelítése során a pénzügyi vállalatokon belül a biztosítási szektorra koncentrál, mivel leginkább ebben a szektorban alkalmaznak szofisztikált tőkeallokációs módszereket. A különböző biztosítási események bekövetkezése sztochasztikus, így a legfejlettebb statisztikai módszerek alkalmazása esetén is előfordulhat, hogy a beszedett díjak és a tartalékok nem fedezik a biztosítóval szembeni követeléseket. Ilyen esetekben a szavatoló tőke biztosítja, hogy a biztosító továbbra is eleget tudjon tenni kötelezettségeinek. Máshogy fogalmazva a szavatoló tőke az események nem várt, kedvezőtlen alakulása esetén felmerülő veszteségek fedezésére szolgál. Bár e szavatoló tőke egyaránt védelmet nyújt bármely üzletág által elszenvedett veszteséggel szemben, számos okból fontos mégis tudni, hogy az egyes üzletágak milyen mértékben járulnak hozzá a biztosító tőkeigényéhez. Tőkét tartani költséges, e költségnek az allokálása pedig igen fontos tényező az üzletágak és egyes termékportfoliók teljesítményének értékelése, termékárazási és bizonyos stratégiai döntések (felvásárlások, összeolvadások, új üzletág indítása, vagy meglévő megszüntetése) során. A biztosítási szektorban a Szolvencia II szabályozás bevezetésével párhuzamosan a tőkeallokáció egyre nagyobb szerephez jut napjainkban Európában, miközben az USA-ban a szabályozó hatóság már korábban is kötelezővé tette a biztosítók számára a tőkeallokációt. A tőkeallokációs probléma régóta foglalkoztatja az akadémiai világot is. Ez kevéssé meglepő, hiszen egy matematikailag is jól megfogalmazható, távolról sem triviális probléma, amely számos különböző megközelítésben vizsgálható: a játékelmélet eszközeivel (pl. Denault, 2001; Csóka et al., 2009, Csóka és Pintér, 2016), opcióárazási (pl. Myers és Read, 2001; Sherris, 2006; Kim és Hardy, 2007) vagy egyéb statisztikai megközelítésben (pl. Kalkberener, 2005; Homburg és Scherpereel, 2008; Buch és Dorfleitner, 2008). A tőkeallokációs probléma megoldására számtalan különböző módszer áll az alkalmazók rendelkezésére, azonban részben pont emiatt az elméleti kutatások és a gyakorlati alkalmazás között egyelőre elég nagy a távolság. A disszertáció olyan, az irodalomban igen ritka megközelítésben vizsgálja a tőkeallokáció kérdését (Vrieze és Brehm, 2003; Zec, 2014, illetve Balogh, 2006 a bankokra koncentrálva), amely a tőkeallokáció elméleti és gyakorlati oldalával egyaránt foglalkozik; a módszertani kérdések vizsgálata mellett a módszerek gyakorlati használatával kapcsolatban is támpontokat szolgáltat. A tőkeallokáció módszertani vizsgálata tíz fontos követelménynek való megfelelés szempontjából vizsgál hét, az irodalomban gyakran előforduló, illetve a gyakorlatban alkalmazott módszert, mind analitikusan, mind pedig szimuláció segítségével. A gyakorlati részben pedig – miközben nagymértékben építek az elméleti rész eredményeire – a tőkeallokációs problémának a szakirodalomban megszokott, igen absztrakt megfogalmazását a biztosítóknál az implementáció során felmerülő gyakorlati kérdésekre fordítom le, ezzel segítséget nyújtva az elméletileg lehetséges módszerek közötti eligazodásban. Végül egy fiktív esettanulmány segítségével illusztrálom a tőkeallokáció egy lehetséges alkalmazását.","abstract_has_math":false,"creators":["Balog, Dóra Barbara"],"institution":"Budapesti Corvinus Egyetem","degree_name":"phd","degree_level":"doctoral","degree_discipline":null,"degree_department":null,"school":null,"contributors":[],"advisors":[],"committee_chairs":[],"committee_members":[],"year":2018,"date_issued":"2018-10","date_published":"2018-10","updated_at":"2026-07-24T01:49:36Z","subjects":["Közgazdasági elméletek","Gazdasági fejlődés"],"languages":["hu"],"rights":[],"rights_urls":[],"identifier_entries":[]},"links":{"outbound_url":null,"outbound_label":null,"outbound_source":null},"metadata_groups":[{"id":"people","label":"People","entries":[{"key":"dc:creator","label":"Author","values":["Balog, Dóra Barbara"]}]},{"id":"academic_context","label":"Academic Context","entries":[{"key":"dc:date","label":"Dc Date","values":["2018-10-02"]},{"key":"dc:date.issued","label":"Date","values":["2018-10"]},{"key":"dc:publisher.department","label":"Dc Publisher Department","values":["Közgazdaságtani Doktori Iskola"]},{"key":"dc:publisher.institution","label":"Dc Publisher Institution","values":["Budapesti Corvinus Egyetem"]},{"key":"dc:relation.isreferencedby","label":"Dc Relation Isreferencedby","values":["https://phd.lib.uni-corvinus.hu/1006/"]},{"key":"dc:type","label":"Dc Type","values":["Disszertáció"]},{"key":"dc:type.qualificationlevel","label":"Dc Type Qualificationlevel","values":["doctoral"]},{"key":"dc:type.qualificationname","label":"Dc Type Qualificationname","values":["phd"]}]},{"id":"subjects_keywords","label":"Subjects and Keywords","entries":[{"key":"dc:subject","label":"Dc Subject","values":["Közgazdasági elméletek","Gazdasági fejlődés"]}]},{"id":"language_rights","label":"Language and Rights","entries":[{"key":"dc:language","label":"Dc Language","values":["hu"]}]},{"id":"identifiers","label":"Identifiers","entries":[{"key":"dc:identifier.uri","label":"Identifier URI","values":["https://phd.lib.uni-corvinus.hu/1006/1/Balog_Dora_dhu.pdf","https://phd.lib.uni-corvinus.hu/1006/7/Balog_Dora_thu.pdf"]}]},{"id":"additional","label":"Additional Metadata","entries":[{"key":"dc:description.abstract","label":"Abstract","values":["A disszertáció témája a pénzügyi szektorban alkalmazott belső tőkeallokáció. A tőkeallokáció a nem várt kockázatok fedezésére szükséges tőkének az egyes üzletágakra, portfolióelemekre, vagy más módon meghatározott egységekre való felosztásának folyamata. A tanulmány a tőkeallokáció gyakorlati oldalról való megközelítése során a pénzügyi vállalatokon belül a biztosítási szektorra koncentrál, mivel leginkább ebben a szektorban alkalmaznak szofisztikált tőkeallokációs módszereket. A különböző biztosítási események bekövetkezése sztochasztikus, így a legfejlettebb statisztikai módszerek alkalmazása esetén is előfordulhat, hogy a beszedett díjak és a tartalékok nem fedezik a biztosítóval szembeni követeléseket. Ilyen esetekben a szavatoló tőke biztosítja, hogy a biztosító továbbra is eleget tudjon tenni kötelezettségeinek. Máshogy fogalmazva a szavatoló tőke az események nem várt, kedvezőtlen alakulása esetén felmerülő veszteségek fedezésére szolgál. Bár e szavatoló tőke egyaránt védelmet nyújt bármely üzletág által elszenvedett veszteséggel szemben, számos okból fontos mégis tudni, hogy az egyes üzletágak milyen mértékben járulnak hozzá a biztosító tőkeigényéhez. Tőkét tartani költséges, e költségnek az allokálása pedig igen fontos tényező az üzletágak és egyes termékportfoliók teljesítményének értékelése, termékárazási és bizonyos stratégiai döntések (felvásárlások, összeolvadások, új üzletág indítása, vagy meglévő megszüntetése) során. A biztosítási szektorban a Szolvencia II szabályozás bevezetésével párhuzamosan a tőkeallokáció egyre nagyobb szerephez jut napjainkban Európában, miközben az USA-ban a szabályozó hatóság már korábban is kötelezővé tette a biztosítók számára a tőkeallokációt. A tőkeallokációs probléma régóta foglalkoztatja az akadémiai világot is. Ez kevéssé meglepő, hiszen egy matematikailag is jól megfogalmazható, távolról sem triviális probléma, amely számos különböző megközelítésben vizsgálható: a játékelmélet eszközeivel (pl. Denault, 2001; Csóka et al., 2009, Csóka és Pintér, 2016), opcióárazási (pl. Myers és Read, 2001; Sherris, 2006; Kim és Hardy, 2007) vagy egyéb statisztikai megközelítésben (pl. Kalkberener, 2005; Homburg és Scherpereel, 2008; Buch és Dorfleitner, 2008). A tőkeallokációs probléma megoldására számtalan különböző módszer áll az alkalmazók rendelkezésére, azonban részben pont emiatt az elméleti kutatások és a gyakorlati alkalmazás között egyelőre elég nagy a távolság. A disszertáció olyan, az irodalomban igen ritka megközelítésben vizsgálja a tőkeallokáció kérdését (Vrieze és Brehm, 2003; Zec, 2014, illetve Balogh, 2006 a bankokra koncentrálva), amely a tőkeallokáció elméleti és gyakorlati oldalával egyaránt foglalkozik; a módszertani kérdések vizsgálata mellett a módszerek gyakorlati használatával kapcsolatban is támpontokat szolgáltat. A tőkeallokáció módszertani vizsgálata tíz fontos követelménynek való megfelelés szempontjából vizsgál hét, az irodalomban gyakran előforduló, illetve a gyakorlatban alkalmazott módszert, mind analitikusan, mind pedig szimuláció segítségével. A gyakorlati részben pedig – miközben nagymértékben építek az elméleti rész eredményeire – a tőkeallokációs problémának a szakirodalomban megszokott, igen absztrakt megfogalmazását a biztosítóknál az implementáció során felmerülő gyakorlati kérdésekre fordítom le, ezzel segítséget nyújtva az elméletileg lehetséges módszerek közötti eligazodásban. Végül egy fiktív esettanulmány segítségével illusztrálom a tőkeallokáció egy lehetséges alkalmazását."]},{"key":"dc:format","label":"Dc Format","values":["application/pdf"]},{"key":"dc:title","label":"Title","values":["Tőkeallokáció a biztosítási szektorban, elméleti és gyakorlati megközelítésben"]}]}],"canonical_facts":{"dc:creator":["Balog, Dóra Barbara"],"dc:date":["2018-10-02"],"dc:date.issued":["2018-10"],"dc:description.abstract":["A disszertáció témája a pénzügyi szektorban alkalmazott belső tőkeallokáció. A tőkeallokáció a nem várt kockázatok fedezésére szükséges tőkének az egyes üzletágakra, portfolióelemekre, vagy más módon meghatározott egységekre való felosztásának folyamata. A tanulmány a tőkeallokáció gyakorlati oldalról való megközelítése során a pénzügyi vállalatokon belül a biztosítási szektorra koncentrál, mivel leginkább ebben a szektorban alkalmaznak szofisztikált tőkeallokációs módszereket. A különböző biztosítási események bekövetkezése sztochasztikus, így a legfejlettebb statisztikai módszerek alkalmazása esetén is előfordulhat, hogy a beszedett díjak és a tartalékok nem fedezik a biztosítóval szembeni követeléseket. Ilyen esetekben a szavatoló tőke biztosítja, hogy a biztosító továbbra is eleget tudjon tenni kötelezettségeinek. Máshogy fogalmazva a szavatoló tőke az események nem várt, kedvezőtlen alakulása esetén felmerülő veszteségek fedezésére szolgál. Bár e szavatoló tőke egyaránt védelmet nyújt bármely üzletág által elszenvedett veszteséggel szemben, számos okból fontos mégis tudni, hogy az egyes üzletágak milyen mértékben járulnak hozzá a biztosító tőkeigényéhez. Tőkét tartani költséges, e költségnek az allokálása pedig igen fontos tényező az üzletágak és egyes termékportfoliók teljesítményének értékelése, termékárazási és bizonyos stratégiai döntések (felvásárlások, összeolvadások, új üzletág indítása, vagy meglévő megszüntetése) során. A biztosítási szektorban a Szolvencia II szabályozás bevezetésével párhuzamosan a tőkeallokáció egyre nagyobb szerephez jut napjainkban Európában, miközben az USA-ban a szabályozó hatóság már korábban is kötelezővé tette a biztosítók számára a tőkeallokációt. A tőkeallokációs probléma régóta foglalkoztatja az akadémiai világot is. Ez kevéssé meglepő, hiszen egy matematikailag is jól megfogalmazható, távolról sem triviális probléma, amely számos különböző megközelítésben vizsgálható: a játékelmélet eszközeivel (pl. Denault, 2001; Csóka et al., 2009, Csóka és Pintér, 2016), opcióárazási (pl. Myers és Read, 2001; Sherris, 2006; Kim és Hardy, 2007) vagy egyéb statisztikai megközelítésben (pl. Kalkberener, 2005; Homburg és Scherpereel, 2008; Buch és Dorfleitner, 2008). A tőkeallokációs probléma megoldására számtalan különböző módszer áll az alkalmazók rendelkezésére, azonban részben pont emiatt az elméleti kutatások és a gyakorlati alkalmazás között egyelőre elég nagy a távolság. A disszertáció olyan, az irodalomban igen ritka megközelítésben vizsgálja a tőkeallokáció kérdését (Vrieze és Brehm, 2003; Zec, 2014, illetve Balogh, 2006 a bankokra koncentrálva), amely a tőkeallokáció elméleti és gyakorlati oldalával egyaránt foglalkozik; a módszertani kérdések vizsgálata mellett a módszerek gyakorlati használatával kapcsolatban is támpontokat szolgáltat. A tőkeallokáció módszertani vizsgálata tíz fontos követelménynek való megfelelés szempontjából vizsgál hét, az irodalomban gyakran előforduló, illetve a gyakorlatban alkalmazott módszert, mind analitikusan, mind pedig szimuláció segítségével. A gyakorlati részben pedig – miközben nagymértékben építek az elméleti rész eredményeire – a tőkeallokációs problémának a szakirodalomban megszokott, igen absztrakt megfogalmazását a biztosítóknál az implementáció során felmerülő gyakorlati kérdésekre fordítom le, ezzel segítséget nyújtva az elméletileg lehetséges módszerek közötti eligazodásban. Végül egy fiktív esettanulmány segítségével illusztrálom a tőkeallokáció egy lehetséges alkalmazását."],"dc:format":["application/pdf"],"dc:identifier.uri":["https://phd.lib.uni-corvinus.hu/1006/1/Balog_Dora_dhu.pdf","https://phd.lib.uni-corvinus.hu/1006/7/Balog_Dora_thu.pdf"],"dc:language":["hu"],"dc:publisher.department":["Közgazdaságtani Doktori Iskola"],"dc:publisher.institution":["Budapesti Corvinus Egyetem"],"dc:relation.isreferencedby":["https://phd.lib.uni-corvinus.hu/1006/"],"dc:subject":["Közgazdasági elméletek","Gazdasági fejlődés"],"dc:title":["Tőkeallokáció a biztosítási szektorban, elméleti és gyakorlati megközelítésben"],"dc:type":["Disszertáció"],"dc:type.qualificationlevel":["doctoral"],"dc:type.qualificationname":["phd"]},"updated_at":"2026-07-24T01:49:36Z"}